2013. augusztus 31., szombat

#19 Maradhatok?


Sziasztok:) !
Eléggé szomorú vagyok, hogy nem jön semmiféle visszajelzés csak egy jobb esetben két embertől. Szeretem ezt a történetet, de.. ha senki se olvassa akkor nincs kinek írni. De köszönöm szépen annak az egy két embernek aki pipálja ott alul a tetszik gombot. 
Nektek lehet, hogy csak egy pipa, de nekem sokat jelentene..:D
Alice*

Időközben megeredt az eső. Hatalmasat dörgött, és villámlott. Nem félek ezektől, de néha meglepnek nagyságukkal. Egy ideig tartottuk a szemkontaktust, amiben Harry győzött. Idegesen kapargattam a körömlakkot a körmömről, szinte már alig volt rajta valami. Harry hirtelen felállt, egy ideig meredt maga elé, majd velem szembe fordult, lenézett rám és megszólalt.


- Rendben. Akkor én most megyek. Szia.- intett kelletlenül és megindult a bejárati ajtó felé.


- Szia. -intettem vissza.


Mikor hallottam az ajtó csapódását, akkor kezdtem el érezni szavaim nagyságát. Az idő reggel hat órát ütött, kezdett világosodni. Az eső csak zuhogott.


- Mit érzel iránta? - hallottam meg nővérem halk hangját.


- Nagyon kedvelem. -mosolyodtam el szomorúan.- Nagyon is. Tudod, amikor visszajött, akkor nem hittem, hogy valaha is megbocsájtok neki, de annyira hiányzott, hogy muszáj volt. Amikor együtt aludtunk, amikor megbocsájtottam neki, akkor... nem tudom, felnőttünk és a régi kapcsolat átváltozott valami mássá, valami erősebbé, talán szerelemmé? -nevettem el magam kínosan.El se hiszem, hogy pont neki mesélek erről. 


- Akkor még mit csinálsz itt? -bökte meg a vállam. 


- Itt lakok? Ez egy beugratós kérdés? - húztam össze a szemöldököm. 


- Tudod mire értem. Ha már otthon van életed szerelme, akkor csak utána kell menned mert többször kapott kosarat tőled együtt, mint előző életében. Szóval fuss szaladj, és legyél boldog.- lökdösött az ajtó felé.


- De hadd öltözzek fel.- toltam arrébb.


- Minek ? Nem vagy meztelen! Menj már! A végén még sírni fog.- mondta majd kizárt. 


- Nem vagy normális.- motyogtam inkább magamnak. 


Akkor indulás. Az eső még mindig szakadt, tesóm pedig nem adott esernyőt, de már hangosan szól a zene a szobájából, szóval nem hiszem, hogy meghallaná ha csengetnék. 


Félénken megindultam, hirtelen dörgött egyet amitől megugrottam. A lakásból nézve a vihar nem annyira tűnik gonosznak, de amikor nem véd semmi, és ki vagy téve mindenféle dolognak, akkor eléggé félelmetes is tud lenni. 


Vizes hajam és ruháim a testemre tapadtak, már nem érdekelt semmi, de mégis mosollyal az arcomon sétáltam az úti célom felé, mivel tudtam, hogy most minden rendbe fog jönni. 


Nevetve futottam Harryék házáig, majd hajamat csavarva megnyomtam a csengőt. Mikor Hazz nyitott ajtót, a szemem felcsillant, és elkezdtem mondandóm amit az utam alatt fogalmaztam meg. 


- Ne szólj bele.- emeltem fel mutató ujjam, mikor beszédre nyitotta a száját. Meglepettem nézett rám, majd bólintott. - Tudod..őhmm..sokat gondolkodtam ezalatt a rövid idő alatt. Rövid idő alatt a mi házunk és a ti házatok közötti útra értem. Na szóval. De nehéz ez.- nevettem el magam.- A kérdésedre rossz választ adtam. Hirtelen csak arra a mondatra gondoltam, hogy 'Miért van az, hogy nem vagyok képes boldog lenni?'. Azt hittem nélküled boldog leszek de ezalatt a röpke fél óra alatt? Nem tudom. Átgondoltam és, azt hiszem vagyis tudom, hogy csak melletted lehetek boldog. -vontam meg egyszerűen a vállam, mintha valami természetes dolgot mondtam volna.- Sejtéseim szerint...teljesen beléd estem, a legjobb barátomba.- mosolyodtam el a végére.- Mit szólsz hozzá? 


Harry egy ideig nézett, feldolgozta az előbb elhangzott dolgokat, majd Ő is elmosolyodott. 


- Meg fogsz fázni. -csóválta a fejét rosszallóan. - Gyere be. -húzott magához kezemnél fogva. -Menj fel, zuhanyozz le adok száraz ruhát, és megbeszéljük utána a dolgokat jó?- kérdezte, és mivel kétségbeesetten kerestem a tekintetét, kaptam egy puszit a homlokomra.- Menj. Mindent találsz ami kell. Az ágyamon meg kint lesz a ruha mire végzel. Ráérsz.-végzett mondandójával és finoman megbökte az oldalam ezzel ösztönözve. 


Mivel nagyon fáztam ezért gyorsan beálltam a zuhany alá, majd magamra engedtem a meleg vizet. Csak álltam alatta és élveztem, ahogy teljesen felmelegít. Sokkal jobban érzem magam, most, hogy elmondtam neki az érzéseimet. Felszabadultam. 

Mikor kiléptem a kabinból belebugyoláltam magam egy törölközőbe, egy kisebbet pedig a hajamra raktam. Felnéztem a tükörbe és egy lányt láttam aki jelenleg nagyon is boldog. Felkuncogtam a gondolataimon majd kimentem Harry fürdőszobájából, egyenesen az ágyához sétáltam amin egy melegítőnadrág és egy póló volt. A melegítőnadrág Gemmáé lehetett de a pólónak erős Harry illata volt szóval...igen. 


Miután felöltöztem, vizes hajamba beletúrva mentem le a nappaliba, ahol Harry ült a kanapén, két bögrét tartva a kezében, miközben valami idióta filmet nézett. Nem figyelt fel rám csak akkor amikor megköszörültem a torkom.  Rám mosolygott és felém tartotta az egyik bögrét. 


- Köszönöm.- vettem ki kezéből és leültem mellé.


Egy ideig néztük a filmet, a teánk elfogyott, és már csak bámultunk magunk elé. Reméltem elkezdi Ő előbb a beszélgetést, de egy kicsit lenyugodtam mikor ténylegesen belekezdett. 


- Azt hiszem, én is beléd estem, a legjobb barátomba. -nevette el a végét.- Mit szólsz hozzá? -nézett rám. 


- Finom volt a tea.- mosolyodtam el. - Igazából csakis a tea miatt jöttem, nálatok mindig olyan finom. A szerelmi vallomásom csak bónusz volt. -húztam el a számat. 


- Hozzátok én is csak aludni járok. Részegen még plusz dolgokat is kapok.- vakarta meg a nyakát, amin ott díszelgett a két folt. 


- Óó tényleg?- nevettem el magam.


- Itt alszol? Ha gondolod kapsz te is plusz dolgokat.-nézett mélyen a szemembe. 


- Maradhatok?


- Persze.- mosolyodott el kedvesen.

Jaaa! és örülnék ha most már téényleg valósan kapnék legalább 4 tetsziket puuszi :*


2013. augusztus 12., hétfő

#18 Semmit...

Az nem lehet, hogy emlékszik. A levegő megfagyott körülöttünk és csak a szívem dobogását hallottam fülemben. Harry még mindig kaján mosolyával vizslatott, várva a válaszom. Hirtelen nem tudtam, mit mondjak. Hazudjak? Mondjam az igazat? 

- Nem én voltam.- szegeztem le a tekintetem az összekulcsolt ujjaimra.- Már így találtalak. Nem én csókoltalak meg, hanem valaki más. Arról én nem tudhatok nem voltam ott. A nyakadat pedig nem én szívtam ki. Azt se tudom, hogyan kell.- hadartam el gyorsan a tényeket amiket hirtelenjében találtam ki.

Remélem beveszi. 

- Óó. Értem. -húzta össze a szemöldökét, amire elmosolyodtam.- De...akkor miért kértél érte bocsánatot, kétszer is?

Arcom elkomorodott, de az Ő arcán felvéltem fedezni a kis ráncokat, amik mutatták, hogy jól szórakozik rajtam, és mosolyogni akar, de ezzel ellenben meg is akarja őrizni a helyzet minimális komolyságát. Ami nagyon minimális. Tényleg. 

- Csak azért kértem bocsánatot, mert túl erősen maszíroztam bele a nyakadba a krémet. Mert el akartam tüntetni a foltokat. De amint látom ,nem sokat segített rajtad.- néztem a két foltra elhúzott szájjal, mintha nekem fájna csak a látványa is.

- Igen.- húzta el a száját Ő is, majd két ujját végighúzta a foltokon.- Eléggé fájnak. Nem tudom, hogy volt benned ennyi szufla, hogy ennyire megszívd. -tekerte a fejét jobbra balra, és gondolkozóan vakargatta az állát. 

- Harry. Nem. Én. Voltam.- tagoltam le neki a mondatot újra, mélyen a szemébe nézve. -Fogd fel. -csaptam a combomra. - Sose csókolnálak meg...

- Még egyszer.- vágott a szavamba. 

- Nem kéne fájdalom csillapító? Nem fáj a fejed? - tereltem a témát. Vagyis csak próbálkoztam vele. 

- Inkább a nyakam fáj. -nézett a szemembe, melyben megcsillant a játékosság. 

- Azzal nem tudom mit csináljak. -vontam meg a vállam. 

- De azt bezzeg tudtad, hogyan csináld meg őket. -feküdt végig a kanapén.

- Fejezd be. -mosolyodtam el. 

- Valld be. -ült fel. 

- Nincs mit.- hajoltam közelebb, hogy fenyegetőbbnek nézzek ki. 

- Hazug.- válaszolt gyorsan majd magára rántott. 

Lefagytam. Nem tudtam mit tegyek. Voltam már ilyen helyzetben - tegnap először - de akkor alig csinált valamit, most pedig lassan simogatja a hátam. 

- Nekem elmondhatod az igazat. - suttogta a szavakat, miközben egy tincset a fülem mögé tűrt. 

- Már elmondtam. -beszéltem hozzá halkan. 

- Akkor miért hazudsz még mindig?- csúszott lejjebb a keze, de a derekamnál megállítottam, mivel tudtam annak célját. 

- Nem szokásom.- mondtam még utoljára, majd megpróbáltam felkászálódni róla. 

- Hova mész?- húzott vissza magához. 

- El. -válaszoltam tömören. 

- Várj. -fogta szorosabbra karjait derekam körül. - Kipróbálhatok valamit még? -kérdezte halkan. 

- Nem csókolhatsz meg.- szűkítettem össze szemeimet, mire elnevette magát. 

- Nyugi. Nem fogom használni a szám. -kacsintott egyet és én válaszul csak szemeimet forgattam. 

- Ne forgasd annyit mert kiesnek a szép szemeid a helyükről. -vigyorgott, majd kezei újra megmozdultak. 

Ismét lefagytam, de most szavaitól. Kérdőn néztem szemeibe, mivel nem tudtam mihez akar kezdeni most. Mindent kizártam magam körül, csak szemeivel foglalkoztam, és a kis nevető gödröcskéivel, melyek hirtelen előbukkantak. Felvontam egyik szemöldököm és vártam a válaszát a gondolatbeli kérdésemre. 

- Megvagy. Te hazug.- magyarázta meg mosolygásának okát, most már inkább vigyorgásának az okát. 

Jobb keze fenekemet markolta mint tegnap este, mikor "megkapaszkodott". Szemeimmel elkezdtem kémlelni a mellkasát. Lebuktam. Pólójának minden ráncát kisimítottam, amire megszólalt.

- Ezen nincs mit szégyellni. Nagyon jó csók volt.- nevette el egy kicsit magát.- Csókok. -javította ki magát.  

Nincs mit szégyellni? Ez normális? Most az én arcom ég teljesen, hogy ezt mertem csinálni a pillanat hevében. Azt hittem nem fog emlékezni. 

Lassan felkeltem róla majd helyet foglaltam az eredeti helyemen, a kanapé egyik végében. 

- Ki voltál ütve. Hogyan emlékezhetsz rá? -vizslattam a földet. 

- Tudod. -ült fel törökülésbe. - A legjobb dolgokra akkor is emlékszem ha teljesen ki vagyok ütve. És ez jó volt. Úgyhogy. Természetes, hogy emlékszem. - nevetett, de hallottam hangján, hogy komolyan gondolja. 

- Én nem akartam. Bocsánat. -suttogtam.- Nem fordul elő még egyszer.

- Pedig de jó lenne. -emelte fel a fejem államnál fogva, majd közelebb hajolt. -De, mi lenne ha most én tenném meg? Ellenkeznél? -simított végig az arcomon. 

- Nem tudom.- nyögtem ki nagy nehezen. - Te a legjobb barátom vagy. Nem érezhetem ezt irántad. -szorult össze a torkom. 

- Miért mit érzel? -kérdezte lágyan. 

Könnyeim lassan folyni kezdtek, arcomról a kétségbeesés tükröződött. Megint előjöttek a kétségeim, az ellentmondásaim, minden ami Harry ellen szól, de hirtelen megjelentek nővérem szavai a szemem előtt:

Miért van az, hogy nem vagy képes boldog lenni?

Boldog lehetnék de milyen áron? Nem gondolkodhattam sokáig mivel Harry várta a válaszom. De fogalmam sincs mit mondhatnék. Végül eszembe jutott egy szó ami használható lehet...

Szemöldökeimet összevontam majd felnéztem rá ismét. 

- Semmit....