- Nem én voltam.- szegeztem le a tekintetem az összekulcsolt ujjaimra.- Már így találtalak. Nem én csókoltalak meg, hanem valaki más. Arról én nem tudhatok nem voltam ott. A nyakadat pedig nem én szívtam ki. Azt se tudom, hogyan kell.- hadartam el gyorsan a tényeket amiket hirtelenjében találtam ki.
Remélem beveszi.
- Óó. Értem. -húzta össze a szemöldökét, amire elmosolyodtam.- De...akkor miért kértél érte bocsánatot, kétszer is?
Arcom elkomorodott, de az Ő arcán felvéltem fedezni a kis ráncokat, amik mutatták, hogy jól szórakozik rajtam, és mosolyogni akar, de ezzel ellenben meg is akarja őrizni a helyzet minimális komolyságát. Ami nagyon minimális. Tényleg.
- Csak azért kértem bocsánatot, mert túl erősen maszíroztam bele a nyakadba a krémet. Mert el akartam tüntetni a foltokat. De amint látom ,nem sokat segített rajtad.- néztem a két foltra elhúzott szájjal, mintha nekem fájna csak a látványa is.
- Igen.- húzta el a száját Ő is, majd két ujját végighúzta a foltokon.- Eléggé fájnak. Nem tudom, hogy volt benned ennyi szufla, hogy ennyire megszívd. -tekerte a fejét jobbra balra, és gondolkozóan vakargatta az állát.
- Harry. Nem. Én. Voltam.- tagoltam le neki a mondatot újra, mélyen a szemébe nézve. -Fogd fel. -csaptam a combomra. - Sose csókolnálak meg...
- Még egyszer.- vágott a szavamba.
- Nem kéne fájdalom csillapító? Nem fáj a fejed? - tereltem a témát. Vagyis csak próbálkoztam vele.
- Inkább a nyakam fáj. -nézett a szemembe, melyben megcsillant a játékosság.
- Azzal nem tudom mit csináljak. -vontam meg a vállam.
- De azt bezzeg tudtad, hogyan csináld meg őket. -feküdt végig a kanapén.
- Fejezd be. -mosolyodtam el.
- Valld be. -ült fel.
- Nincs mit.- hajoltam közelebb, hogy fenyegetőbbnek nézzek ki.
- Hazug.- válaszolt gyorsan majd magára rántott.
Lefagytam. Nem tudtam mit tegyek. Voltam már ilyen helyzetben - tegnap először - de akkor alig csinált valamit, most pedig lassan simogatja a hátam.
- Nekem elmondhatod az igazat. - suttogta a szavakat, miközben egy tincset a fülem mögé tűrt.
- Már elmondtam. -beszéltem hozzá halkan.
- Akkor miért hazudsz még mindig?- csúszott lejjebb a keze, de a derekamnál megállítottam, mivel tudtam annak célját.
- Nem szokásom.- mondtam még utoljára, majd megpróbáltam felkászálódni róla.
- Hova mész?- húzott vissza magához.
- El. -válaszoltam tömören.
- Várj. -fogta szorosabbra karjait derekam körül. - Kipróbálhatok valamit még? -kérdezte halkan.
- Nem csókolhatsz meg.- szűkítettem össze szemeimet, mire elnevette magát.
- Nyugi. Nem fogom használni a szám. -kacsintott egyet és én válaszul csak szemeimet forgattam.
- Ne forgasd annyit mert kiesnek a szép szemeid a helyükről. -vigyorgott, majd kezei újra megmozdultak.
Ismét lefagytam, de most szavaitól. Kérdőn néztem szemeibe, mivel nem tudtam mihez akar kezdeni most. Mindent kizártam magam körül, csak szemeivel foglalkoztam, és a kis nevető gödröcskéivel, melyek hirtelen előbukkantak. Felvontam egyik szemöldököm és vártam a válaszát a gondolatbeli kérdésemre.
- Megvagy. Te hazug.- magyarázta meg mosolygásának okát, most már inkább vigyorgásának az okát.
Jobb keze fenekemet markolta mint tegnap este, mikor "megkapaszkodott". Szemeimmel elkezdtem kémlelni a mellkasát. Lebuktam. Pólójának minden ráncát kisimítottam, amire megszólalt.
- Ezen nincs mit szégyellni. Nagyon jó csók volt.- nevette el egy kicsit magát.- Csókok. -javította ki magát.
Nincs mit szégyellni? Ez normális? Most az én arcom ég teljesen, hogy ezt mertem csinálni a pillanat hevében. Azt hittem nem fog emlékezni.
Lassan felkeltem róla majd helyet foglaltam az eredeti helyemen, a kanapé egyik végében.
- Ki voltál ütve. Hogyan emlékezhetsz rá? -vizslattam a földet.
- Tudod. -ült fel törökülésbe. - A legjobb dolgokra akkor is emlékszem ha teljesen ki vagyok ütve. És ez jó volt. Úgyhogy. Természetes, hogy emlékszem. - nevetett, de hallottam hangján, hogy komolyan gondolja.
- Én nem akartam. Bocsánat. -suttogtam.- Nem fordul elő még egyszer.
- Pedig de jó lenne. -emelte fel a fejem államnál fogva, majd közelebb hajolt. -De, mi lenne ha most én tenném meg? Ellenkeznél? -simított végig az arcomon.
- Nem tudom.- nyögtem ki nagy nehezen. - Te a legjobb barátom vagy. Nem érezhetem ezt irántad. -szorult össze a torkom.
- Miért mit érzel? -kérdezte lágyan.
Könnyeim lassan folyni kezdtek, arcomról a kétségbeesés tükröződött. Megint előjöttek a kétségeim, az ellentmondásaim, minden ami Harry ellen szól, de hirtelen megjelentek nővérem szavai a szemem előtt:
Szóóóóval itt lenne a rész remélem tetszik. Bocsi, hogy ennyit késtem, csak őhhmm.. nyaraltunk barátnőimmel, strandon voltam, időm meg nem volt. De most, hogy hamarosan:(( kezdődik az iskola... nagyon hamarosan még van egy csomó időnk mindegy, talán, rendszeresebben hetente tudom hozni a részeket. puszi:*
Miért van az, hogy nem vagy képes boldog lenni?
Boldog lehetnék de milyen áron? Nem gondolkodhattam sokáig mivel Harry várta a válaszom. De fogalmam sincs mit mondhatnék. Végül eszembe jutott egy szó ami használható lehet...
Szemöldökeimet összevontam majd felnéztem rá ismét.
- Semmit....
Alice*
u.i. - 4 tetszik :DD
húúú :D nagyon jó lett :**
VálaszTörlés