#9 Neki..

Sziasztok :D!

Bocsi, hogy hét közben nem hoztam részt, de remélem nem nagy baj :)

Íme az új rész ami egy kicsit hosszabbra sikeredett szerintem, de ez a kihagyott rész miatt van :D

Remélem tetszik !

Alice*

- Katie ! - lepődtem meg, mikor megpillantottam az ajtóban álló lányt sok csomagjával.- De régen láttalak ! - varázsoltam egy mosolyt arcomra.

- Alice! Én is téged.- majd arrébb lökött. Beljebb ment és lehuppant a kanapéra.

- Minek köszönhetjük látogatásod? -közeledtem hozzá lassan és leültem az egyik fotelbe.

- Tudod hugi, hiányoztatok.- válaszolt és egy angyali mosolyt villantott felém.

Gondolom mennyire hiányozhattunk neki. Ideje bemutatnom a nővérem. Katie Parker a nagy lázadó, akivel soha sem jöttem ki jól. Sokaknál meg van a jó testvéri viszony, de vele egy térben megmaradni nem lehet. Legutoljára a rocker pasijával láttam, mikor annak autójából kihajolva magyarázta el a dolgokat, hogy megváltozott és, hogy már nem érti minek van itt, "elhagy" minket és soha nem jön vissza...de mégis itt van.

- Aha...hiányoztunk. Legutóbb nem azt mondtad, hogy..

- Mondtam amit mondtam. Fiatal és naiv voltam.- vágott bele szavamba és élesen rám nézett. - De hallottam, hogy a Harry gyerek is visszajött.-mondta hirtelen. -Ugye, milyen cuki lett?- nézett rám kajánul mosolyogva.

Kikerekedett szemekkel néztem rá. Még csak most érkezett és máris mindenről tud. Harry cuki ? Ne nevettess..

- Ühümm -dörmögtem.- Nagyon az. Na én most megyek és csinálok valamit ami még csak a közeledben sincs.

~...~ 

Amilyen gyorsan jött a hétvége, olyan gyorsan el is ment. Katievel minden nap összekaptunk valamint, de anyáékkal sem jött ki olyan jól, mint ő azt betervezte. Harry felől azóta nem hallottam, mióta veszekedtünk. De mint mondtam, igazam volt. 

Reggel, mikor öltöztem, egy kérdés járkált a fejemben. De most, hogy itt vagyok az iskolába, és sehol se látom, már tudom az egyértelmű magától értetődő választ. Elment. Bele kell törődnöm.

- Jó reggelt. Hogy aludtál? - kurjantott mellettem egyet Lucy. Ránéztem karikás szemeimmel, majd elnevette magát. - Szóval rosszul. Itt van?

Egyből tudtam kire gondol. Csalódottan, könnyes szemekkel nem-et intettem a fejemmel, majd befordultam szekrényem és a könyveim felé. Mikor felnéztem megint Lucyre ő csak mosolygott.

- Örülsz annak, hogy rosszul aludtam, vagy hol ragadtál le? - néztem rá értetlenül.

Válaszként csak hátrébb lépett. Először nem értettem minek de végül rájöttem, hogy miért tette ezt. Csak teret adott a szekrény tulajdonosának. Neki. Nem ment el? Fapofával néztem rá, miközben belül őrjöngtem. 

- Jó reggelt. - köszönt halkan. Ránéztem, de Ő csak tovább turkált a szekrényében.

- Szóval maradtál? Akkor érdekelnek az én érzéseim is? - csúszott ki számon de már késő volt.

- Nem akartalak megbántani. Azért határoztam úgy, hogy elmegyek.- szedte ki irodalom könyvét- De inkább maradtam.- Száját egy csibészes mosolyra húzta és lenézett rám. Hatalmas szemeiben melegséget , és szeretetet észleltem. 

- Örülök.- bezártam szekrényem ajtaját, majd figyelve arra, hogy ne érjek hozzá, kikerültem.

- Most meg mi a baj? Itt maradtam nem? Ez volt a célod! Elérted. - szólt utánam.

Mikor megfordultam egy értetlen tekintettel találtam magam szemben. Tényleg örülök annak, hogy maradt, de erre csak a veszekedésünk miatt kényszerült rá. 

- De nem önszántadból maradtál.- válaszoltam, de szemébe nem mertem nézni.

- Elgondolkoztam a kisebb szóváltásunkon és..- látszott rajta, hogy küszködik azzal amit ki akar mondani. -.. sajnálom, hogy kiabáltam veled. Igazad volt. Jobb ha maradok. Remélem meg tudsz bocsátani, mert sokat jelentesz nekem és leérettségizek és együtt nevethetünk a szünetekben, és barátok maradhatunk vagyis lehetünk újra, mert hiányzol. - tanulmányozta cipőjének orrát.

Nem tudtam mit kezdjek a helyzettel. Tulajdonképpen miattam maradt, és elvileg miattam is jött vissza. Bocsánatot is kért mindenért, még azért is, hogy kiabált velem pedig az esett kevésbé rosszabbul. 
Mikor körbenéztem láttam, hogy már senki sincs a folyosón. Becsöngettek én pedig..

- Elkéstem. Ismét miattad.- néztem rá tettetett mérgességgel. 

- Ne kezd megint. Inkább siessünk talán még beérünk a tanár előtt.- indult el felém, de én nem mozdultam.

Mikor ki akart kerülni, felé fordultam és megöleltem. Könnyeim megindultak, pedig nem szerettem volna sírni. Hazz egy picit ledermedt, de mikor észbe kapott visszaölelt. Fejemet mellkasába fúrtam, és erősebben szorítottam magamhoz mint valaha. Harry erősen tartott karjaival és egy puszit adott a hajamba. Mikor kellőképpen lenyugodtam eltávolodtam és letöröltem könnyeim. 

- Én is sajnálom, hogy kiabáltam veled, és ronda dolgokat vágtam a fejedhez. Azokat nem kellett volna. Ne haragudj.- néztem rá.

- Nincs miért haragudnom. - mosolyodott el.

- De.. ennek ellenére..én nem.. nem akarok a barátod lenni.- mikor ezt meghallotta, mosolya egyből lehervadt a szájáról. - Én ismét a legjobb barátod szeretnék lenni. - mosolya amilyen gyorsan eltűnt, vissza is tért, majd gyorsan magához szorított.  

- Szeretlek Alice. - motyogta nyakamba, mire melegség járta át mindenem. 

- Én is téged Hazz, hiányoztál.

#8 Utállak..

Szóóval :D
Itt az új rész..
Nagyon sokat bajlódtam vele, hogy izgalmasabb féleség legyen végig.A fejezet alatt találtok két gombot(?) ha tetszik akkor tudjátok a dolgotok, mert jól esne :D 

Alice*

Szótlanul álltam szobája közepén, miközben hallottam az autó ajtócsapódásait. Életkedv nélkül estem bele ágyába majd magamhoz ölelve párnáját gondolkodtam el a dolgokon. Ha elmegy akkor sose fogom viszont látni..

- Kikísérsz minket a repülőtérre? -nyitott be Gemma.

- Nem.- suttogtam majd felugrottam az ágyról, és kifutottam a szobából.

Még hallottam az értetlen kiabálásokat Gemmától, de nem érdekelt. Még egyszer beszélni akartam vele. Kirohantam a bejárati ajtón és elkezdtem keresni Harryt a szememmel. Meg is találtam a kocsifelhajtón, megindultam felé, majd háta mögött megálltam.

- Ha most elmész örökre megutállak. Ha keresni fogsz, idegenként foglak kezelni, én pedig nem kereslek, mivel nekem nem fogsz jelenteni semmit se. De ha most nem mész el, akkor új lappal nyithatunk, nyithatsz. -mondtam végig határozottan.

- Mindig jelenteni fogok neked valamit. Ha elmegyek ha nem. Én most elmegyek. - válaszolt, és beült a vezető ülésbe.

- Tipikus Harry Styles aki elfut a problémák elől. - szinte köptem a szavakat felé.- Régen is ugyan ilyen voltál. Nem nőtted ki még ezt a tulajdonságot? Ugyan olyan gyerekesen viselkedsz. -folytak végig könnyeim arcomon.

- Csak próbálok vitatkozás nélkül elmenni. Próbálom visszaadni neked a régi életed, azzal, hogy elmegyek. Próbálok felnőtt módjára viselkedni. - válaszolt kimérten, éreztem hangjában, hogy leginkább kiabálna.

- Nem vitatkozni akarok. A legjobb barátom akarom visszakapni mert hiányzik.- beszéltem hangosan, már sírva szemeibe nézve, miközben piszkáltam kabátom ujját.- Szeretném visszakapni a legjobb barátom.

Hazz nagy szemekkel meredt rám. Nem tudott mit mondani. Anne és Gemma a bejárati ajtóból nézte végig kisebb jelenetünket aminek szerintem még nincs vége. Miközben néztem őket kisebb mosollyal biztattak, hogy folytassam csak..folytattam is.

- Ha már felforgattál mindent akkor oldd meg ezeket a dolgokat, amiket felforgattál. És úgy tudod megoldani ha maradsz. Viselkedj érettebbként egy pillanatra. Járd ki az iskolát, érettségizz le, nevess velem a szünetekb..

- De ha nem megyek el most akkor év végén megyek el! Melyik jobb? Hmm Alice? Melyik?- vágott félbe kiabálva.- Jobb ha most megyek el nem? Szerintem ezzel tűnök érettebbnek, hogy inkább megfosztalak a sok élménytől amit megtehetnénk, mert a végén úgy is elmennénk. Az lesz a legjobb ha visszamegyek Londonba és valahogy elütöm az időt.- kiabálása az utolsó mondatban alábbhagyott.

- Idő elütése alatt arra gondolsz, hogy iszol és azt csinálsz amit akarsz azzal, akivel akarsz? Botrányokat kavarni 19 évesen a "csajozási" ügyeiddel?- kezdtem el kiabálni én is- Gratulálok. Feladom. Menj. Nem érdekel. De remélem soha a büdös életben nem találkozunk. Megbeszéltük. Utállak. Viszlát nagy Harry Edward Styles. Remélem szebb napokat is meg fogsz élni, mint a mai. - kezdtem el hátrálni.Majd elindultam a járda felé, de hirtelen eszembe jutott valami..- Csak, hogy tudd. Érettségi után Londonba költöznék, és akármikor összefuthattunk volna. De már mindegy. Ugye Syles?- mosolyogtam kínomban.

Hazafelé sétálva szemeimből potyogtak a könnyek de nem foglalkoztam ezzel. A veszekedésben szerintem igazam volt. Minden szavam megfontolt volt. Azt hiszem...

~ ... ~


- Mind a ketten gyerekesek voltatok.- reagált Lucy a vitánkra, miközben reszelgette a körmeit ágyam közepén.

-Lucy !- kiáltottam fel majd hozzádobtam egy párnát. - Ez nem igaz! Én felnőttesen viselkedtem Ő pedig gyerekesen.

- Na ez a nem igaz. Minek is kellett kiabálni, vagy veszekedni. Ha felnőttesen viselkedtetek volna akkor higgadtan meg tudtátok volna beszélni a dolgokat. De mind a ketten kiabáltatok. Na kinek van igaza ? Nekem vagy neked ?- nézett rám.

- Lehet neked. - suttogtam magam elé.- De most mit csináljak? 

- Semmit. Mert tulajdonképpen igazad volt. Ha elgondolkozott ezen a vitán, és rájön, hogy igazad volt és majd eljön hozzátok, vagy suliba jön és ott lep meg vagy valami.- gondolkozott el, majd folytatta.- De azt nem tudhatta, hogy te kiköltözöl Londonba. Azért akart elmenni most, hogy ne okozzon fájdalmat. Csak jót akart Alice. -mondta az utolsó mondatot halkan.

Igaza van Lucynek. Csak jót akart...

- Egy lúzer vagyok. - feküdtem szét megsemmisülten a földön. Majd valaki csöngetett. - Ahhj mit akar valaki ilyenkor ?- álltam fel idegesen, majd lesprinteltem a lépcsőn és megindultam a bejárati ajtó felé.

Mikor kinyitottam meglepődtem, mivel egy nem szívesen látott személy bukkant fel..

- Katie !... 

#7 Elveszítem... / Pakol?

Sziasztok:) ! 
Itt van a kövi rész.Remélem elnyeri tetszésetek :D 
Ja és több mint 600 oldalmegjelenítés köszönöm <3

Alice*

Leforrázva álltam Harry után nézve aki már szerintem messze jár. Észre se vettem, hogy kicsöngettek az első óráról. Össze-vissza lökdöstek a folyosón, de nem érdekelt. Aki érdekelt az most fogalmam sincs hol tartózkodik. Lehet otthon van és az ágyában fekszik, vagy visszarepült Londonba, vagy elment Louishoz vagy a többi sráchoz csak ne kelljen itt lennie..

- Alice ! Mi a baj? Hogy-hogy nem jöttél be első órára? -kérdezgetett lázasan Lucy, miközben bepakolta a már felesleges könyveit a szekrényébe.

- Elcsesztem...elcsesztem megint. Pedig olyan jó volt együtt lenni egy kicsit.- suttogtam felé fordulva megsemmisülten.- Elment megint. -szemeimből kicsordult egy könnycsepp.

- Megbocsájtottál neki?- nézett rám kíváncsian ,de mosolyogva.

- Nagyjából.- motyogtam, mivel több hang nem jött ki a torkomon, majd elmeséltem neki, hogy mi történt a tegnapi napon és, hogy miért ment el.

- Majd visszajön.- bökte meg vállam.

- Nem, nem fog. Olyan dolgokat vágtam a fejéhez, hogy soha többé nem fog visszajönni. Elvesztettem örökre. - bújtam bele a szekrényembe egy zsepit, és a kémia cuccomat kutatva.- Mindegy is, legalább mehet minden úgy ahogyan régen. - próbáltam mosolyogni.

- Ali, ezt te sem gondolod komolyan. Kis korotok óta legjobb barátok vagytok. Ha 6 év után megtudtál neki bocsátani, akkor ő miért tudna egy kis kiborulásodért, amikben igaz dolgokat mondtál. Egyszer ezek a dolgok úgyis kijöttek volna, most jöttek ki. Ennyi. Törődj bele, és iskola után elmész hozzájuk, bocsánatot kérsz, megöleled és mindenki megint boldog lesz.- hadarta el kis beszédét egy levegővel, majd kíváncsian rám nézett.

- Igazad van.- mosolyogtam rá.- Menjünk órára.

~ ... ~

- Harry itthon van? - kérdeztem, mikor Anne ajtót nyitott. "Jól van Alice...ne cseszd el! "- ez járt a fejemben egész végig, iskolában, az ide fele vezető úton. Egyszer kedves vagyok vele, egyszer kiborulok és dolgokat vágok a fejéhez. Le kell esni a ló egyik oldalára. Vagy kibékülünk. Vagy elveszítem...
- Persze. -mosolygott rám.- Fenn van a szobájában és pakol.- értetlenül néztem rá Anne pedig szomorúan fogadta értetlen arckifejezésem. Pakol?

- Mit pakol? Ugye csak átrendezi a polcain a képeket, vagy a fürdőszobaszekrényben pakolgat? Ugye?- kezdett könnybe lábadni a szemem.

- Menj fel hozzá. Talán te le tudod beszélni, hogy visszamenjen Londonba.- törölte le jobb kezével könnycseppjeimet.

Lassan bólintottam, majd elindultam felfele e lépcsőn az Ő szobája felé. Lábaim alatt halkan nyikorgott a lépcső, mely sok emléket felidézett. Az ajtaja felé sétáltam lassan, mely mögül szitkozódások és csapkodások szűrődtek ki. Mikor odaértem, nem tudtam mit akarok. Az iskolában hibáztattam azért, mert idejött és felforgatott mindent. Ha most elmenne, akkor minden olyan lenne mint az elmúlt 6 évben...de ez a 6 év borzalmas volt. Ha a évek előtti időket szeretném visszakapni, akkor benyitok ezen az ajtón és megbeszélünk mindent. De ha nem megyek be, akkor elmegy. Egy percig még gondolkodtam, majd döntöttem. Nekem a jelen kell...

Lassan benyitottam, de nem láttam semmit sem a nagy sötétségben. Beljebb lépkedtem, majd megéreztem Harry illatát ami belengte az egész szobát, amitől egy kicsit megnyugodtam. Nem hallottam semmit sem csak dühös lélegzetvételeket, melyek átmentek halk zokogásba.

- Ne menj el légyszíves. -szólaltam meg halkan. Mivel csend volt, tudtam, hogy meghallja.- Maradj itt.- kezdtem könnyezni.

- Hogy ne mennék el? Mindent felforgattam. Maradnom kellett volna ott, Londonban. Ne haragudj ezért a pár napért. Még egy óra és itt se vagyok.- válaszolt szomorúan, majd felkapcsolta a éjjeli lámpáját és folytatta a pakolást.

- Csak maradj. Nem kell velem szóba állnod. Csak maradj itt, hogy láthassalak személyesen is ne csak újságokban. Érettségizz le úgyis ez miatt jöttél nem miattam.- éreztem a torkomban egyre csak növekvő csomót, de inkább visszafogtam könnyeim.

Kisebb beszédem hosszú csend követte. Ez nem kínos csend volt, hanem "gondolkozzunk mielőtt beszélnénk butaságokat" csend volt, de Hazz nem hagyta egy percre se abba a pakolást. 5 perc pakolás után behúzta a cipzárokat majd kifele kezdte el vonszolni őket, de az ajtóban visszafordult, és láttam rajta, hogy jól meggondolja mit mondd.
- Csak miattad jöttem vissza. Viszlát Liz...

#6 Elcsesztem...

Sziasztok!:)
Összegyűlt a 450 ....huhh..végre ! :D

Szóval, úgy döntöttem, hogy hetente 2 részt megpróbálok írni. Egyet hét közben valamikor, a másikat pedig hét végén...mondjuk vasárnaponként. Szerintem így jó lesz. :D

Na remélem tetszik!:))

Alice*

Reggel hátamon fekve ébredtem, de valami nehezet éreztem, és valaki vagy valami csikizte az arcom. Lassan kinyitottam a szemeimet majd az Ő haját láttam meg először, mivel nyakamba bújva szuszogott.Erős karjaival körbefogott és félig rajtam feküdt.Mivel suliba kell menni ezért elkezdtem ébresztgetni...

- Harry.- szinte suttogtam, de nem reagált semmit se.- Hazza, ébredj fel..- túrtam bele hajába, amire morgott valamit majd még jobban belefúrta magát nyakamba.

- Nem akarok menni.- szólalt meg reggeli, nagyon rekedt mély hangján, amiben hallani lehetett az akaratlanságot, ami egy kisgyerekhez illett volna.

- De kell, szóval légyszíves engedj el.- szóltam egy kicsit erőszakosabban, és próbáltam magamról lefeszegetni karjait de nem jártam sikerrel.- Hazz, légyszíves.- kérleltem csukott szemmel, majd elkezdtem-most már rövidebb- göndör hajával játszani, amire kirázta a hideg. Felkuncogtam egy kicsit de folytattam.Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy libabőrös.

- Együtt megyünk suliba? -nézett hirtelen fel, egyből szemeimbe. Elmosolyodtam kócos haján, majd bólintottam. Mintha bólintásom végszó lett volna, egyből vissza fúrta magát a nyakamba. -De akkor hozzánk is át kell még menni, mert nincs itt ruhám. Mennyi az idő?- kérdezte, majd lassan lefordult hátára és mellém feküdt. Megdörzsölte szemeit, megvakarta az orrát, majd hajába túrt végül felsóhajtott. Ekközben, én a telefonomon megnéztem az órát. 7:45...mikor megláttam felsikítottam.

- Harry! El fogunk késni! Miattad! Kellett magadat kéretned az előbb. Akkor nem kellene kapkodnom.- ekkor már a szekrényemben kutakodtam a megfelelő ruhák után. Fél perc után meg találtam a megfelelő ruhákat és gyorsan felkapkodtam magamra őket. Hazzát kerestem szemeimmel és megtaláltam, és még mindig az ágyon feküdt, csukott szemmel. -Harry!- sikítottam fel hisztérikusan.- Gyerünk már!- dobtam hozzá gatyáját, és a pólóját.

Szó nélkül felkelt, felöltözködött és mentünk is. Lesiettünk a lépcsőn, majd ki a bejáratni ajtón, és be a kocsimba. Gyorsan indítottam, és már úton is voltunk.

- Jól áll a vezetés.- nézett rám mosolyogva és bekapcsolta a rádiót, épp az ő daluk ment, ami mellé el kezdett énekelni. Elképesztő milyen hangja van. Mosolyogva elénekelte az utolsó sorokat és rám nézett.

- Neked meg ez áll jól.- mondtam miközben fordultam fel a kocsi felhajtóra.

Mikor kiszálltunk hangtalanul mentünk egymás mellett. Egy óvatlan pillanatban Harry elém állt lehajolt, megfogta a combjaimat, majd vállára dobva vitt be a házba. Lerúgta cipőjét, majd elkiabálta magát nevetve.

- Család! Nézzétek kit hoztam! - miközben kiabált lerakott, hónalja alá vette a fejem és egy barackot nyomott rá.

- Hazz! Hagyd abba! Vagy nagyon meg fogod bánni.- morogtam.

- Alice? - hallottam meg egy fiatal női hangot.- Alice!- kiáltott fel ismét ugyan az a hang, majd megéreztem egy női illatot is ami ismerős volt, majd két kart éreztem amik körbefonják nyakamat.

- Gemma!- kiáltottam fel én is utánozva előbbi cselekedetét, majd visszaöleltem.

- Nagyon megnőttél, és gyönyörű vagy.- hallottam meg Anne hangját és még két ölelő kart éreztem.

-Hiányoztatok.- suttogtam és könnyeim égették a szememet. Mindketten helyeslően bólintottak, majd elengedtek. Harry ekkor már tiszta ruhában mosolyogva figyelt minket.- Mehetünk.- néztem rá, mire némán bólintott.

~ ... ~

- Ne mosolyogj már ilyen idétlenül.- ütöttem meg gyengén arcát, mikor kiderült, hogy a mellettem lévő szekrény kapta meg az iskolában.- Késtünk így is 10 percet. -néztem ismét szemeibe, melyek játékosan csillogtak.

- És? -kérdezett vissza félvállról.

- Én még sose késtem.-néztem rá keményen.- Ez miattad van.- böktem meg mellkasát miközben mentünk tantermünk felé.- Most, hogy itt vagy, mindig csak problémát okozol nekem.- álltam vele szemben.- Mindig bajt csinálsz.- kezdett el szorítani a torkom. - Miért nem tudtál ott maradni ahol vagy?- és ez volt az a pillanat amikor előjött az őszinteségem.- Maradtál volna a seggeden Styles. Minek jöttél vissza? Hogy felforgass mindent?- ütögetem mellkasát, miközben ő csak állt nyugodtan lehajtott fejjel. Mikor abbahagytam       az ütögetést megöleltem nagyon szorosan, sose akartam elengedni. -Ne haragudj.- suttogtam pólójába.

- Nekem kéne bocsánatot kérni. Ne haragudj, hogy miattam elkéstél.- hallottam hangján, hogy őszinte. - És itt se vagyok. Ne haragudj, hogy felforgattam mindent.-adott puszit a fejem búbjára, és gyorsan kisétált az iskola bejáratán. Elcsesztem...

#5 Változtak a dolgok..

Sziasztok:)!
Meghoztam a részt remélem tetszik :D
kövi rész 450 megtekintés után jön most van 320:)

Alice*

*Harry szemszöge*

Az ágy támlájának támaszkodva öleltem Lizt, miközben Ő édesen aludt. Nem tudtam itt hagyni szó nélkül, mert nem akarom, hogy ezt higgye, hogy ismét elhagynám.

Az idő múlásával Ő is megváltozott. Vékony lábak, lapos has, pici ujjak, tenyerek. Egy fejjel alacsonyabb nálam, mint mindig. Arca hibátlan, ajkai vastagabbak lettek és csókolni valóbbak, orra maradt olyan pisze, mint volt, és végül a szemei, a szemei égszínkékek és gyönyörűek. Haja idővel megnőtt és leér mellei alá, és nem utolsó szempont, hogy nagyon nőies lett, kigömbölyödött itt-ott de ez csak javára vált. Ha férfi szemmel nézném, akkor bepróbálkoznék nála, de...nem Harry ilyenre ne is gondolj..te a legjobb barátja vagy , vagyis, még nem, de mindent megteszek érte...

Gondolataimat telefonom csörgése szakította félbe...

-Szia anya ismét..- suttogtam a telefonba.

-Harry! Hol vagy már? Aggódunk érted.- szólt bele anya kétségbeesetten.

-Ne haragudj. Még itt vagyok Lizéknél, elaludt az ölemben, és nem akarom felébreszteni. Majd megyek haza ha tudok, úgyis az utca végén lakunk, ne aggódj. Sietek haza szia.- raktam le a telefont gyorsan, mert Alice elkezdett ébredezni.

- Mi történt? -kérdezte még félálomban. -Harry ugye még itt vagy?-kapaszkodott meg pólómban.

- Persze, nem hagynálak itt csak ha te is akarod. -válaszoltam mire elkezdett nevetni.- Most mi az? -néztem rá kíváncsian.

- Valószínű, hogy este 11 óra van. Felkelthettél volna.- felállt és felkötötte a haját. Miközben haját kötötte, pólója felcsúszott és felfedte hasát és...

-Neked köldök piercinged van? -kérdeztem majdnem hisztérikusan, majd felálltam és ijedségében lehúzott pólóját felhúztam köldöke felé, így ismét elém tárult hasa és a piercing, mely egy virágot ábrázolt. -Már nem is vagy annyira kislány, mint gondoltam. -húztam vissza pólóját rendes helyzetbe.

- Ha neked szabad a tetkó nekem miért nem szabad a piercing? -kérdezte mosolyogva.- És nem..nem vagyok már kislány.- turkált a fiókjában amiből kivett egy bugyit majd egy másik szekrényből egy feszülős ujjatlan pólót vett ki. - Itt alszol, vagy hazamész aludni? -nézett rám kíváncsian.- Vagy bámulsz engem? -nevette el a végét.

- Megváltoztál...- motyogtam inkább magamnak, de meghallotta, majd folytattam.- ... sokkal nőiesebb lettél, szebb, okosabb, de magasabb nem annyira.- végére már nevettem.

-Változtak a dolgok, amíg nem voltál itt.- hajtotta le a fejét.

*Alice szemszöge*

Lehajtottam a fejem, és próbáltam visszafojtani a könnyeimet, nagy nehezen de sikerült.

-És nem változtam meg...csak felnőttem míg nem voltál itt.-fejeztem be mondandómat és bementem a fürdőbe.

Miután lefürödtem, felvettem a bugyim és a toppom, majd visszamentem a szobába, ahol Harryt találtam meg.

- Itt aludhatok? -kérdezte motyogva, tekintetét a szőnyegre szegezve.- Az előbb kérdezted és, én itt szeretnék aludni de csak ha megengeded.-folytatta még mindig a szőnyeget vizsgálva.

- Előbb mondd el miért érdekesebb egy szőnyeg mint én? -vontam fel egyik szemöldököm és arcomra egy óriási vigyort ültettem.

Kérdésemre felnézett és görcsösen szemeimbe nézett, amin nevetnem kellett.

- Csak vegyél fel egy gatyát légyszíves.- nevette el ő is magát.-És én miben fogok aludni? -nézett rám kérdően...na ez egy jó kérdés volt.

- Hmm -gondolkoztam el.- Miben szoktál? -kérdeztem végül.

- Alsógatya, az jó lesz?-vonta fel egyik szemöldökét.

-Ha téged nem zavar, engem se. De aludjunk már légyszíves.-kértem tőle csukott szemmel, és az ágy felé indultam.

Harry lekapta a pólóját és gatyáját leráncigálta magáról, majd befeküdt mellém az ágyba, és én automatikusan a mellkasára hajtottam a fejem és fél kezemmel átöleltem. Ő kezét fejem alá rakta, és egy puszit nyomott a fejemre. Úgy szorítottam, mintha attól féltem volna elmegy.

- Nyugi nem hagylak itt.- szólalt meg, mintha a fejemben olvasna.

- Ne is.- válaszoltam, majd puszit nyomva mellkasára elaludtam.

#4 Ígérem..

Sziasztok!:)
Meghoztam a kövi részt remélem tetszeni fog.

Könyörögni nem szeretek de...léégyszii léégyszii komizzatok, mert nagyon jól esne éés akkor lenne lendületem vagy mim, hogy tudom valaki olvassa és szereti amit csinálok...szóval..légyszi.. előre is köszi :*

Következő rész 300 megtekintés utáán jön, most van 200...hajráá!:D

Alice*

- Liz, beszéljük meg ezt légyszíves. -jött be Harry lehajtott fejjel.

- Nincs mit megbeszélni.-ültem fel törökülésben az ágyon, majd Ő leült velem szemben ugyan úgy.- Elmentél, új életed lett, amiben nem szerepelek és elfogadtam. Már rég. De te visszajöttél és elrontottál mindent. Már sikerült egy kis mértékben elfelejtenem, hogy régen legjobb barátok voltunk és, hogy itt hagytál, egyedül. Egy barátom se volt, csak te álltál velem szóba senki más...-suttogtam szinte magamnak.

Mondandóm végére felnéztem egyenesen szemeibe. Idegesen tördelte ujjait, gondolkodott mit mondjon. Bele akart kezdeni valamibe de nem tette. Miközben gondolkodott haja homlokába hullott és szája szélét rágta, amin felkuncogtam egy kicsit.

- Mi az? -nézett fel rám hirtelen, majd megnyalta ajkait.

- Csak ugyan úgy gondolkozol, mint kiskorodban.-mosolyogtam még mindig.

- De ez most nem javít a helyzetemen ugye? -nézett egy ideig engem majd megint a lepedőre szegezte tekintetét. -Mondd mit tegyek, hogy megbocsásd ezt a 6 évet , azt, hogy nem üzentem, nem hívtalak, nem is kerestelek, de minden nap eszembe jutottál de...nem,  ha felhívtalak volna, akkor beletúrtam volna a jelenlegi életedbe, és...

- Nincs és. Ha felhívtál volna hetente vagy havonta egyszer én lettem volna a világon a legboldogabb, de nem tetted. -éreztem a torkomban a szorítást de nem akartam sírni, még nem.

- Nem tudom elégszer mondani, hogy sajnálom. De sajnálom, hogy itt hagytalak és nem jelentkeztem.- fogta meg kezeimet, melyeket egy ideig néztem majd felpillantottam arcára.

Közelebb húzódtam hozzá, térdeink összeértek. Szemeimmel ismét arcát térképeztem fel, majd kezeimmel arcához nyúltam. Végigsimítottam rajta majd száján, orrán, melyen nagyot nevetett, végül hajánál fogva húztam magamhoz egy hatalmas ölelésre, amit hirtelen viszonozni se tudott, olyan hirtelen döntöttem. Kétségbeesetten öleltem át a nyakát miközben ölébe másztam. Hangosan zokogtam.

- Csak ne menj el megint. Ígérd meg.-kértem tőle akadozva.

-Ígérem..- válaszolt majd hajamra adott egy puszit, és ölelése erősödött.- ..csak ne sírj. -hallottam hangján, hogy mosolyog.

Nem tudom meddig voltunk így, szótlanul,  de nyugalmunkat Harry telefonjának csörgése vágta félbe. Morogva kivette a zsebéből és füléhez emelte..

- Szia anya. -mondta kicsit boldogabban.

- Csak azt szeretném kérdezni, hogy mikor szeretnél hazajönni ? -igazából minden szót értettem mivel még mindig nyakába bújva öleltem.

- Nem tudom, miért? Mennyi az idő, hogy ezt kérdezed? -miközben Anne-vel beszélgetett állát rárakta fejemre.

- Mindjárt kilenc óra. Szeretném ha hazajönnél. -válaszolt kedvesen.

- Nem maradhatnék még egy kicsit? -kérdezett vissza fia mosolyogva.

- Nem azt mondtad, hogy haragszik rád?

- Nem azt mondtam azért jövök, hogy ezt megoldjam?- nevette el magát Hazza.

- És sikerült? - sürgette Anne Harry-t, aki erre felém nyújtotta a telefont.

- Még nem teljesen. - szóltam bele a telefonba, miközben behunytam a szemeimet, nagyon elfáradtam a sírásban.

- Alice? Te vagy az? -lepődött meg Anne.

- Igen, de mindjárt elalszok, szóval a fiadnak visszaadom a telefont. Sz...-akartam elköszönni de ekkor Anne belevágott a szavamba.

-De ugye holnap átjössz iskola után?- nagyon lelkes volt.

- Majd meglátom, de szia.-mondtam majd visszaadtam a telefont Harry-nek.


*Harry szemszöge*

...

#3 Mit keresel itt?

Még egy rész..tudom most kezdtem, vagyis reggel de...remélem holnapra többen lesztek :))

És aki itt van és elolvasta, legyen szíves komit hagyni :$

Alice*

Az iskolában a büntetés maga volt a pokol, és még 4 napig el kell viselnem. Az ügyeletes tanár nem tudom miért kapja a pénzét de a munkáját cudarul végzi. Egy terembe voltam zárva az iskola menőivel, az osztályok bohócaival, és a "törzsvendégekkel". 

Levakarhatatlan mosollyal hagytam el a termet kerek 4 órakor. Alig vártam, hogy hazaérjek  Hatalmas lendülettel mentem be az ajtón, és elkezdtem mesélni a napomat.Anyáék a nappaliban hallgatták, mint általában.

-Képzeljétek el ki az új fiú..-mentem be a konyhába és derékig bemásztam a hűtőbe, hogy kivegyem azt a pár szem epret amit apa elől mentettem meg.-Harry..visszajött. És nem változott semmit, vagyis igen, mert magasabb lett és izmosabb, de ugyan olyan gyerekesen viselkedik..

-Alice, gyere ide egy kicsit! - szólt ki apa a nappaliból, hallottam hangján, hogy mosolyog.

-Várj még meg kell cukroznom az epret és megyek is.-válaszoltam mosolyogva.

-Nincs is eper a hűtőben.-válaszolt elgondolkodva.

-De volt, de mivel már kivettem, nincs.-nevettem el a végét. - Na de hol is tartottam?

-Gyerekesen viselkedek...-szólt ki egy ismerős hang a nappaliból, hangjából leszűrtem, hogy mosolyog.

Ez lehetetlen. Megmondtam neki, hogy hol lakunk de nem azt, hogy ma jöjjön át. Idegesen bementem a nappaliba az epremmel együtt. Harry ott ült a kanapénk karfáján önelégülten mosolyogva.

-Mit keresel te itt? -néztem rá mérgesen.- Már mindenhol zaklatni fogsz?-ültem le a másik karfára.

-Alice, lehetnél egy kicsit kedvesebb is vele, hiszen most érkezett. -nézett rám anya feszülten.

-Izmosabb és magasabb vagyok ,mi?-kérdezte Harold még mindig önelégült mosolyával.

-Anyáék úgyis kérdezték volna.Megelőztem őket.Nem kellett kérdezniük.-néztem egyenesen szemeibe.

-Te vagy a nap megmentője.-kuncogott egy kicsit saját viccén.

-Az az én eprem? -nézett rám hirtelen apa.

-Ez az amit kimentettem a karmaidból.-válaszoltam eprembe belemélyedve.Eközben leültem a karfa mellé közvetlen.

-Kapok belőle?-lépett közelebb társaságunk idősebb férfi tagja, de mérgesen ránéztem, majd felhúztam a bal szemöldököm.

-Szerinted?- néztem rá mire bólintott.- Ön a rossz választ adta meg köszönjük, viszlát!-válaszoltam komolyan de a végén nevetnem kellett.

-És én kapok belőle?-majd a hang irányába néztem.Szemei csillogva várták mit teszek ,vagy mondok kérdésére. Szemeimet összeszűkítettem majd ujjaimmal megfogtam egy epret. Szemkontaktust nem elszakítva haraptam bele , majd a fél epret felé nyújtottam, és ismét felhúztam a bal szemöldököm. Felkuncogott majd mellém csúszott és bekapta az epret a két ujjammal együtt. Undorodva néztem végig a két ujjamon, amin Harry nagyon jót nevetett, majd hirtelen ötlettől vezérelve, mind a két ujjam végighúztam arcán, és ezzel nyála és a cukor keveréke az arcára került. 

-Ezt megérdemeltem.De úgy látszik még mindig nem szoktál le róla -mondta mosolyogva, miközben törölgette az arcát.Értetlenül néztem egy ideig, majd beugrott, mindig összekentem az arcát valamivel...

*10 évvel ezelőtt*

-Gyere már Liz. Nem igaz nem tudsz gyorsabban futni.-szólt hátra nekem Harry.

-Pedig nem megy!Harry várj már meg!- egy pillanatig nem figyeltem, és máris a sárban landoltam.Nagyon megütöttem a lábam ezért keservesen elkezdtem sírni. Harry egy villám sebességét megszégyenítően futott oda hozzám.

-Liz jól vagy? -kérdezte majd kétségbeesetten rám nézett. Mindenem tiszta sáros, majd támadt egy ötletem, amit véghez is vittem. Megfogtam egy nagy adag sárt és Hazza képébe nyomtam. Mire ő egy hatalmas kacajjal válaszolt, és bekente kezeimet és nem hagyta abba a nyakamig. Anyukáinktól kaptunk egy hatalmas leszidást, de megérte.Akkor voltam a legboldogabb..


**

Ekkor egy könnycsepp gördült ki szememből.Ezt mindenki észrevette, és csak figyeltek értetlenül. Mosolyogva felálltam majd epret odaadva apának az epret felfutottam a szobába..majd 3-4 perc múlva benyitott valaki..

-Liz, beszéljük meg légyszíves...

#2 Nem mehetsz el..

Nem értük még el a 100 oldalmegjelenítést de gondolom(remélem) ez azért van mert még kevés rész van szóval..itt a második :D
aaa harmadik 200 megjelenítés után jön :$
remélem tetszik majd :*

Alice*

-Liz? - kérdezte minimális hangon egykori legjobb barátom, mindig így szólított, tőle kaptam ezt a becenevet és csak ő szólíthatott így.

-Alice, a nevem Alice. -fordultam meg és ismét szemeibe néztem.
-Nem...a neved Liz. -mosolygott rám kisfiúsan, majd jött közelebb , hogy megöleljen.

-Mit képzelsz?- löktem el kezeit.- 6 év után nem hallok semmit rólad és azt hiszed, hogy megjelensz és egyből a karjaidba ugrok, hogy 'jajj de jó megint itt vagy'? Nem, a dolgok megváltoztak, én is megváltoztam, lett egy újnak mondható életem...nélküled! - szinte köptem a szavakat az arcába, és könnyfátyol lepte el a szememet.

Mondani akart valamit de inkább nem is kezdte el.Láttam elgondolkozik azon, hogy erre mit is mondjon, de nem nagyon akart neki összejönni.Miközben gondolkozott jobban végigmértem. Gatyája szorosan feszült már vékonyabb lábaira amik így is izmosnak tűntek,  telefonja kidudorodott , felül bő kötött pulcsit viselt de a fények miatt látszott , hogy jóval vékonyabb mint ez a pulcsi mutatja. Felső része eltakarta tetoválásait , de mellkasán lévő madarainak szárnyai kilátszottak a pulcsi nyaka mögül. Nyakizmai megfeszültek, vagyis inkább egész testében megfeszült.Felnéztem arcára ami hibátlan volt. Szája sarkában nem bujkált a mosoly ami mindig szokott ha velem van, eléggé szomorúnak tűnt, de még én milyen szomorú voltam azt hiszi , hogy minden olyan lesz mint régen..hát melléfogott, de nagyon. Feljebb mentem szemeimmel és orrát vettem szemügyre, nagyon aranyos volt egy picit elmosolyodtam volna rajta de..nem, akkor azt hiszi megbocsátottam neki, ilyen könnyen nem engedek. Következtek szemei melyek zölden csillogtak de nem az örömtől hanem a könnyektől. Éppen le akart folyni arcán mikor egy hirtelen mozdulattal letörölte.Majd végül marad a barna csomó a feje tetején ami még most is kocósan mégis stílusosan lazán létezett a feje tetején.Befejeztem...egy érett férfi állt előttem aki belül egy óvodás kisgyereknek felelt meg. Gondolkodásom rekedt, mély, lassú beszéde szakított félbe.

-Én..én sajnálom..-nyögte ki végül.

-Ez édes kevés. -válaszoltam rezzenéstelen arccal.-Megértettem azt, hogy el kellett mennetek, és , hogy elköltöztök.Megígérted..Megíígéérted , hogy tartjuk a kapcsolatot! Meddig tartott? Meddig? 2 hónapig...2 hónapig.Azután semmi sem, egy nyamvadt üzenet vagy valami, semmi se. Majd mindezek után 3 éve megjelentél az X-faktorban, ami egy újabb erős szúrás volt a szívemnek. Azóta csak titeket látlak mindenhol, az újságokban az interneten mindenhol szóval elfelejteni nem tudlak! És ne mondd, hogy nincs pénzed elküldeni egy rohadt SMS-t. -folytak végig könnyeim arcomon amiket bátran felvállaltam.

Ekkor felnézett rám, ugyanis eddig a padlót fürkészte.Teljesen úgy éreztem magam mintha egy 6 évest szidtam volna le. Szemeiből mindent ki lehetett olvasni, a szomorúságot, a szégyent amit saját maga felé irányított, a 6 évet, azonban a negatívumok mellett megjelent az öröm és a szeret is amik felém irányultak amiket én váltottam ki belőle.

- Mivel hozhatnám rendbe? - kérdése végére elcsuklott a hangja.Reménykedve nézett szemeimbe.Most már ő is engedte könnyeit.

- Csak menj el és reméld, hogy le tudj érettségizni.Én most megyek az igazgatóhoz és utána haza, ha szerencsém lesz nem kerülünk ismét beszélőviszonyba. -már nyúltam a kilincs felé mikor elkapta a csuklóm és magához húzott, és szorosan megölelt.Csak ölelt én meg mint egy fadarab álltam kezei között.

- Csak azt ne mondd , hogy sose fogsz megbocsátani.-suttogta fülembe, és szipogott egyet és könnyeit éreztem nyakamon.

Ezen gyorsan de alaposan elgondolkoztam.Szeretnék neki megbocsátani de, nem megy.Miért nem? Mert nem akarok megint csalódni benne. Év végén elmegy, vissza a bandához és ismét itt hagy, ahogy azt már megtette.

-Csak engedj el és menj vissza az osztályba.-mondtam ismét semlegesen.-Úgyis még el kell menned az órarendedért és a könyveidért a könyvtárba.És ha most megbocsátasz..-téptem ki magam még mindig ölelő karjaiból-.. mennék és meghallgatnám a büntetésem ha nem haragszol.

-Nem mehetsz el csak így...-nézett ismét szemeimbe.

-Te is csak így elmentél.-válaszoltam és végül benyitottam az igazgatóiba.-Jó napot Mr.White.- mosolyogtam rá az igazgatóra, majd még vissza néztem egykori legjobb barátomra...kimondom azt amit eldöntöttem.-Ugyan ott lakunk, mint régen.-mire ezt kimondtam egy mosoly jelent meg szája sarkában.- Próbáld meg helyrehozni.De nem lesz könnyű..
Bólintott ekkor már levakarhatatlan mosollyal az arcán majd elindult tantermünk felé.
Az igazgató csak 1 hét büntetést adott ami az, hogy bent kell maradnom suli után, mert visszaszóltam a tanárnak.Anyáék nem fognak neki örülni de, most ez a legnagyobb gondom...

#1 Te?

Sziasztok !:) Remélem ez a fejezet el is nyeri tetszésetek és sokat fogtok komizni. A bejegyzéseket oldalmegjelenítés szerint fogom hozni...100 után hozom ,most van 65 ..hajrá :*

Alice*

És ismét elkezdtük egy újabb félévet, de már csak ez az utolsó.Igen..most fogok érettségizni és szerintem elég jó lesz. Anyáék büszkék rám, igazi minta gyerek vagyok. Soha semmi bajba nem kerültem és apa nagy örömére a fiúk se nagyon próbálkoztak, apropó, egy fiú volt akit kedvelt és "megtűrt" mellettem, de ő elment , 6 éve..

-Szia szívem.- adott anya puszit a fejemre ezzel megszakítva elmélkedésem.

-Jó reggelt. -tértem vissza gabonapelyhemhez  ami mostanra már teljesen megpuhult.

-Milyen napod lesz ? -kérdezte miközben tojásokat tört fel apának a rántottához.

-Elvileg jön egy új srác, de nem hiszem hozzánk rakják, szóval jelentéktelen.-mosolyogtam fáradtan.

-Milyen új srác? - kérdezett ismét.

-Nem tudom anya, de most megyek és felöltözök.-adtam puszit az arcára kifele menet.

Felmentem a szobámba egy hosszú lépcső keresztül ahol apába botlottam, tőle is kaptam puszit és továbbment a konyhába a friss rántotta illatát követve. Mikor beértem a szobámba beálltam a szekrény elé és ezt válogattam ki. Elégedetten nézegettem magam a tükörben mikor anya szólt , hogy vagy elindulok vagy elkések. Felkaptam a táskám és lefutottam a lépcsőn.

-Sziasztok. -dobtam feléjük puszit és kinn is voltam.

Gyorsan szedtem lábaimat. Csengetésre be is értem. Lehajtott fejjel végigmentem a hosszú folyosókon a tantermünkig. Lucy már rég ott volt és nagy mosollyal fogadott.

-Szia! Mi a helyzet? Tetszik a felsőd. - ezeket a mondatokat gyorsan elhadarta és kérdésére csillogó szemekkel várta a választ, de ekkor becsengettek, de engem nem nagyon zavart.

-Hali ! Ma jön az új srác nem? Majd ki kell figyelni a folyosón vagy az udvaron. És örülök.. -mosolyogtam rá.- .. kölcsönadom ha nagyon szépen kéred és..

-Sziasztok gyerekek.. -szakított félbe francia tanárunk ,érdekes akcentusával-.. kaptok egy új osztálytársat.

Óóó szóval mi kapjuk. Elképesztő..ekkor belépett egy fiú, átlagos fekete feszülős farmer és egy bő kötött felső, rész göndör haj ,zöld szemek..nem..ez nem lehet.. hisz ő elment..

-Remélem mindenkinek ismerős. Úgy gondolta erre az utolsó félévre visszatér az iskolapadba, remélem sikerül az érettségi.-mosolygott tanárunk immár a fiú felé fordulva aki most már szinte férfivé érett de szemeiben kisfiús csillogás megmaradt.

-Reméljük.-mosolygott vissza.

-Szóval, gyerekek! Sorban bemutatkoztok elmondjátok a neveteket, és majd szünetekbe összebarátkoztok. -immár mosolygott ránk a tanárnő.

-Minek bemutatkozni? Hiszen ismer mindenkit...mindenki helybeli...12 éves koráig itt élt. -szólaltam fel hangosan. 

Alice ! Mit csinálsz? Úristen mindenki engem néz..

-Most mi az? Nincs igazam? -kérdeztem mindenkitől.

-Egy kis udvariasságot felmutathatna Ms. Parker. Sose szokott ilyet csinálni. Maga mintadiák. -értetlenkedett már vicces akcentusával.

-Úgy látszik gyorsan változik az ember, nem szívesen látott emberek társaságában.-néztem az újonnan érkezett fiú szemeibe amikben ott ült az értetlenség, szomorúság, és felmérhetetlen öröm.

-Ms.Parker egy kis együttérzést legyen szíves.Még csak most érkezett. -kért már kicsit kedvesebben tanárunk.

-Bocsánat..elfogyott. -álltam fel táskámmal együtt és elindultam az ajtó felé.Az ajtóban tanárom még utánam szólt keményen.

-Ms. Parker , az igazgatóiba.-méregetett dühösen.

-Oda indultam, csak ne kelljen itt maradnom.-majd sietős léptekkel elindultam. Már majdnem bementem, abba a terembe ahova küldtek de hirtelen azt a hangot hallottam ami miatt éjszakákat sírtam át.

-Liz? -...

Prológus

Alice Parker, barna göndör haj, kék szemek, viszonylag jó alak..ez vagyok én. Azért a külsőmmel kezdem , mert mindenki ezt veszi észre először belőlem, de megismerni nem akarnak, azért mert a környezetemben nincs senki csak egy lány, a legjobb barátnőm Lucy Parks , és ugye ha csak egy barátod van.. az nem biztató dolog, és sok mindenre utal. Például... más nem bír elviselni csak ő vagy, kábítószert használok és csak neki adok..mondjuk ez furcsa feltételezés, de lehetséges.

Holmes Chapel-ben élek a családommal. Erről a helyről egyből ki jut eszetekbe? Harry Styles. Ismerem? Igen..ismertem..

Előszó féleség tőlem..

Sziasztok ! :D

Ha erre tévedsz ..akkor...csak légyszi olvass bele ..szerintem nem fogod megbánni.
Csak, hogy őszinte legyek. Ez előtt volt még két blogom amiket abbahagytam, mert meguntam írni és nem is volt rá időm, de most van elég időm és konkrét elképzelésem a bloggal kapcsolatban..és szerintem élvezni fogom írni. :D
Remélem nektek is tetszeni fog és olvasni fogjátok <3