#2 Nem mehetsz el..

Nem értük még el a 100 oldalmegjelenítést de gondolom(remélem) ez azért van mert még kevés rész van szóval..itt a második :D
aaa harmadik 200 megjelenítés után jön :$
remélem tetszik majd :*

Alice*

-Liz? - kérdezte minimális hangon egykori legjobb barátom, mindig így szólított, tőle kaptam ezt a becenevet és csak ő szólíthatott így.

-Alice, a nevem Alice. -fordultam meg és ismét szemeibe néztem.
-Nem...a neved Liz. -mosolygott rám kisfiúsan, majd jött közelebb , hogy megöleljen.

-Mit képzelsz?- löktem el kezeit.- 6 év után nem hallok semmit rólad és azt hiszed, hogy megjelensz és egyből a karjaidba ugrok, hogy 'jajj de jó megint itt vagy'? Nem, a dolgok megváltoztak, én is megváltoztam, lett egy újnak mondható életem...nélküled! - szinte köptem a szavakat az arcába, és könnyfátyol lepte el a szememet.

Mondani akart valamit de inkább nem is kezdte el.Láttam elgondolkozik azon, hogy erre mit is mondjon, de nem nagyon akart neki összejönni.Miközben gondolkozott jobban végigmértem. Gatyája szorosan feszült már vékonyabb lábaira amik így is izmosnak tűntek,  telefonja kidudorodott , felül bő kötött pulcsit viselt de a fények miatt látszott , hogy jóval vékonyabb mint ez a pulcsi mutatja. Felső része eltakarta tetoválásait , de mellkasán lévő madarainak szárnyai kilátszottak a pulcsi nyaka mögül. Nyakizmai megfeszültek, vagyis inkább egész testében megfeszült.Felnéztem arcára ami hibátlan volt. Szája sarkában nem bujkált a mosoly ami mindig szokott ha velem van, eléggé szomorúnak tűnt, de még én milyen szomorú voltam azt hiszi , hogy minden olyan lesz mint régen..hát melléfogott, de nagyon. Feljebb mentem szemeimmel és orrát vettem szemügyre, nagyon aranyos volt egy picit elmosolyodtam volna rajta de..nem, akkor azt hiszi megbocsátottam neki, ilyen könnyen nem engedek. Következtek szemei melyek zölden csillogtak de nem az örömtől hanem a könnyektől. Éppen le akart folyni arcán mikor egy hirtelen mozdulattal letörölte.Majd végül marad a barna csomó a feje tetején ami még most is kocósan mégis stílusosan lazán létezett a feje tetején.Befejeztem...egy érett férfi állt előttem aki belül egy óvodás kisgyereknek felelt meg. Gondolkodásom rekedt, mély, lassú beszéde szakított félbe.

-Én..én sajnálom..-nyögte ki végül.

-Ez édes kevés. -válaszoltam rezzenéstelen arccal.-Megértettem azt, hogy el kellett mennetek, és , hogy elköltöztök.Megígérted..Megíígéérted , hogy tartjuk a kapcsolatot! Meddig tartott? Meddig? 2 hónapig...2 hónapig.Azután semmi sem, egy nyamvadt üzenet vagy valami, semmi se. Majd mindezek után 3 éve megjelentél az X-faktorban, ami egy újabb erős szúrás volt a szívemnek. Azóta csak titeket látlak mindenhol, az újságokban az interneten mindenhol szóval elfelejteni nem tudlak! És ne mondd, hogy nincs pénzed elküldeni egy rohadt SMS-t. -folytak végig könnyeim arcomon amiket bátran felvállaltam.

Ekkor felnézett rám, ugyanis eddig a padlót fürkészte.Teljesen úgy éreztem magam mintha egy 6 évest szidtam volna le. Szemeiből mindent ki lehetett olvasni, a szomorúságot, a szégyent amit saját maga felé irányított, a 6 évet, azonban a negatívumok mellett megjelent az öröm és a szeret is amik felém irányultak amiket én váltottam ki belőle.

- Mivel hozhatnám rendbe? - kérdése végére elcsuklott a hangja.Reménykedve nézett szemeimbe.Most már ő is engedte könnyeit.

- Csak menj el és reméld, hogy le tudj érettségizni.Én most megyek az igazgatóhoz és utána haza, ha szerencsém lesz nem kerülünk ismét beszélőviszonyba. -már nyúltam a kilincs felé mikor elkapta a csuklóm és magához húzott, és szorosan megölelt.Csak ölelt én meg mint egy fadarab álltam kezei között.

- Csak azt ne mondd , hogy sose fogsz megbocsátani.-suttogta fülembe, és szipogott egyet és könnyeit éreztem nyakamon.

Ezen gyorsan de alaposan elgondolkoztam.Szeretnék neki megbocsátani de, nem megy.Miért nem? Mert nem akarok megint csalódni benne. Év végén elmegy, vissza a bandához és ismét itt hagy, ahogy azt már megtette.

-Csak engedj el és menj vissza az osztályba.-mondtam ismét semlegesen.-Úgyis még el kell menned az órarendedért és a könyveidért a könyvtárba.És ha most megbocsátasz..-téptem ki magam még mindig ölelő karjaiból-.. mennék és meghallgatnám a büntetésem ha nem haragszol.

-Nem mehetsz el csak így...-nézett ismét szemeimbe.

-Te is csak így elmentél.-válaszoltam és végül benyitottam az igazgatóiba.-Jó napot Mr.White.- mosolyogtam rá az igazgatóra, majd még vissza néztem egykori legjobb barátomra...kimondom azt amit eldöntöttem.-Ugyan ott lakunk, mint régen.-mire ezt kimondtam egy mosoly jelent meg szája sarkában.- Próbáld meg helyrehozni.De nem lesz könnyű..
Bólintott ekkor már levakarhatatlan mosollyal az arcán majd elindult tantermünk felé.
Az igazgató csak 1 hét büntetést adott ami az, hogy bent kell maradnom suli után, mert visszaszóltam a tanárnak.Anyáék nem fognak neki örülni de, most ez a legnagyobb gondom...