#14 Ne most!

Hali ! :D
Ez a rész egy elgondolkozós rész lett... nekem tetszik :) 

Remélem nektek is fog :D 

Légyszíves jelezzetek vissza, hogy olvassátok vagy valami :(

Alice*

Az osztályban síri csend honolt. Mindenki döbbenten nézett a tanári asztal mellett álló fiúra. Szívem hevesen vert, arcomba szökött a vér, de mindezek ellenére még mindig szemébe nézve tűrtem a pillantását. Arcomat nézve elmosolyodott, majd közelebb lépett. Hirtelen nem tudtam, hogy álljak a dologhoz. Tulajdonképpen most vallott nekem szerelmet, de én ezzel nem tudok mit kezdeni. Vagyis tudnék, inkább nem akarok. 

- Köszönjük. Leülhet.- bólintott Mrs. Sun, majd mintha mi se történt volna folytatta tovább a tanóra menetét.

Harry lassan, ráérősen ment vissza a helyére, és ezalatt a kis út alatt egyszer se vette le rólam a szemét. Óra végéig éreztem perzselő tekintetét, amely épp lyukat próbál égetni a hátamba. Nem mertem hátra nézni. Egyszerűen nem akartam belenézni a szemeibe, mert akkor egyből elgyengültem volna.

Hiányzik. Mindennél jobban hiányzik. Hiányzik egy kapcsolat is, amiből eddig nem sok volt. Hiányzik a vele töltött idő, minden hiányzik ami vele kapcsolatos..

Félek. Félek az emberek véleményétől. Félek attól, hogy elvesztem. Félek attól, hogy nagyon hiányozna. Félek a csalódástól. Félek a szerelemtől. Félek, hogy ezzel elveszítem...

Gondolatmenetemet, az iskolai csengő szakította meg, mely jelezte, hogy ideje menni szünetre. Vagy szembe kell néznem Harryvel, és kérdő tekintetével, vagy elfutok előle. A futást választottam, mivel egy mélyre ható beszélgetésre még nem volt szükségem, de tudtam, hogy egynek mindenképpen meg kell lennie...egyszer...de nem most. 

Mihelyst a tanárnő utunkra engedett, sietve mentem ki a mosdóig, de mindezek előtt egy könnyekkel teli pillantást lövelltem Lucy felé, ezzel jelezve  neki, hogy kövessen. A mosdóba kiérve, kiadtam magamból mindent a reggelimmel együtt. Nem bírom jól a hirtelen jött meglepetéseket. Pár perccel később már a mellékhelyiség padlóján ültem könnyezve, mellettem pedig Lucy foglalt helyet, akiből most hihetetlen módon egy szó sem jött ki, ehelyett támogatóan ült mellettem hangtalanul. 

15 perces szünetünkből már csak 10 volt hátra. A mosdóban ezalatt az idő alatt sokan megfordultak, és lenéző pillantással néztek végig rajtunk, de ez most valahogy mégse tudott érdekelni. Egy dolgon pörgött az agyam. Rajta...

Mikor visszaértünk a terembe, mindenkinek a tekintet rám szegeződött. Gyomorgörccsel a helyemre ültem, majd türelmetlenül vártam a tanárt. A tollat pörgettem a kezemben, a lábaim jártak, és egyenletest ritmust hallattak. Vállamon éreztem egy kis bökést melyre abbahagytam minden felesleges tevékenységet, de nem fordultam hátra...semmiképp. Ismét éreztem az enyhe bökést, de nem is figyeltem rá. Mikor már harmadszorra érintette meg a vállam elegem lett. 

- Ne most.- szóltam hátra vállam felett, éllel a hangomban. 

- Akkor mikor? - kérdezett vissza szemtelenül. 

- Soha.- hajtottam le a fejemet, és másoltam a táblán lévő dolgokat. 

- Ugye tudod, hogy ezt a beszélgetést nem kerülheted el. - hajolt közel a fülemhez, mivel éreztem meleg leheletét, melytől kirázott a hideg. 

- De megpróbálhatom. - néztem rá szemem sarkából.

- Styles! Parker ! Gyerünk ide ki mellém. Helyzetgyakorlat. Remélem sikerülni fog, ha már a helyeteken ilyen jól elbeszélgettek.- mosolygott rám drámatanárom.

Azt hiszem buli lesz ez az óra...